Mire nem képesek a szennyvíztisztítók?
A szennyvíztisztító telepek kulcsszerepet játszanak a vizeink védelmében, a települési szennyvíztisztítók tovább fejlesztések nélkül mégsem képesek minden szennyező anyagot maradéktalanul eltávolítani. Ennek oka nem technológiai „hiba”, hanem az, hogy ezek a rendszerek eredetileg más típusú terhelésre készültek.
Az elterjedt, hagyományos települési szennyvíztisztítók elsősorban a szerves anyagok, a lebegő szennyezők, valamint a nitrogén- és foszfor formák eltávolítására, illetve fertőtlenítésre alkalmasak. Ezek a szennyezők nagy mennyiségben érkeznek és hatékonyan kezelhetők mechanikai, biológiai és kémiai eljárásokkal. A tisztítás célja az volt, hogy a befogadó vizek oxigénháztartása ne boruljon fel, a közegészségügyi kockázatok csökkenjenek és a befogadó élővizek ne szennyeződjenek tovább.
Új idők, új szennyezőanyagok
Az elmúlt évtizedekben azonban egyre több mikroszennyező jelent meg a szennyvízben. Ide tartoznak a gyógyszermaradványok, hormonok, növényvédő szerek, perfluorozott vegyületek, ipari és egyéb háztartásokban is használt vegyületek és a mikroműanyagok. Ezek az anyagok gyakran rendkívül kis koncentrációban vannak jelen, ugyanakkor nehezen bonthatóak, így részben vagy teljes egészében átjutnak a tisztítási folyamatokon.
Miért korlátozott a szennyvíztisztítók képessége?
A probléma egyik gyökere, hogy a hagyományos szennyvíztisztító telepek nem ezek eltávolítására lettek megtervezve, optimalizálva, hanem a lebegőanyagok, a szerves szennyezést (BOI, KOI), és a tápanyagok (N, P) eltávolítására, viszonylag kevésféle paraméterre, nagy tömegben előforduló anyagokra. A klasszikus paraméter körre - BOI, KOI, N,P - tervezés és megvalósítás már több mint 100 éve zajlik. A gyógyszermaradványok, hormonok, növényvédőszerek, perfluorozott vegyületek, ipari vegyületek és a mikroműanyagok viszont csak nyomokban, igen kis koncentrációban (µg–ng/l) és nagyon sokféle kémiai formában vannak jelen és csak az elmúlt évtizedekben kezdődött el ezen szennyező anyagok eltávolításával foglalkozni a világ.
A mikroszennyezők száma sok tízezer, akár millió is lehet, így lehetetlen küldetés azok egyenként történő eltávolítása, márcsak azért sem, mert ezen anyagok képesek a tisztítási eljárás során bomlástermékeket is létrehozni. Így ezen anyagok esetében is csak generális megoldások jöhetnek szóba.
A technológia túl drága
Léteznek erre alkalmas fejlett technológiák – például aktív szenes szűrés, ózonozás vagy membráneljárások –, amelyek képesek a mikroszennyezők nagy részét megkötni vagy lebontani, csakhogy ezek a technológiák rendkívül drágák és üzemeltetésük is jelentős energia- és költségigénnyel jár. Alkalmazásuk ezért jellemzően csak bizonyos ipari szennyvizek ártalmatlanításánál valósul meg, mert a kommunális tisztítók esetén jelenleg sem gazdaságilag, sem szabályozásilag nincs rá széleskörű kényszer vagy fedezet. A települési szennyvíztisztítás esetén a negyedik tisztítási fokozat, mely ilyen anyagok eltávolítását célozza, utat tör magának.
A megelőzés korlátjai
Környezetvédelmi szempontból növekvő hangsúlyt kaphatna a megelőzés, a lakosság és a döntéshozók edukációja. A meggyőzés arról, hogy a veszélyes vagy nehezen lebomló anyagok eleve nem kerülnének a szennyvízbe – például a gyógyszerek megfelelő begyűjtésével vagy az ipari kibocsátások előkezelésével –, akkor a befogadó élővizek terhelése is jelentősen csökkenthető volna. Ez persze nem csak szándék kérdése, hiszen a hormonok, gyógyszermaradványok a vizelettel együtt kerülnek a csatornába, ami nem kiküszöbölhető.
Összegzés
A szennyvíztisztítás tehát nem csodaszer, csak egy utolsó védelmi vonal, amely nem nyújt száz százalékos védelmet, aminek technikai, gazdaságossági, és szabályozói okai vannak. A ki nem szűrt és le nem bomlott vegyipari, gyógyszeripari eredetű oldott szennyezőanyagok a tisztított szennyvízzel, a mikroműanyagok és nehézfémek a kikerülő szennyvíziszap részeként károsítják a természetet.
