Ivóvízbázis-típusok Magyarországon
Magyarország vízellátása elsősorban felszín alatti vízbázisokra épül. A közcélú ivóvízellátás megközelítőleg 95%-ában felszín alatti vízbázisokból történik a vízkivétel. A fennmaradó kb. 5 -7%-ot felszíni vizekből (folyók, tavak) vagy más, kisebb helyi forrásokból nyert víz teszi ki. Az ivóvízbázisokat pontosan meghatározott védőzónák övezik, amelyeken csak az engedélyezett mezőgazdasági és ipari tevékenység végezhető.
Parti szűrésű vízbázisok (~25-30% az ivóvízellátásban)
A parti szűrésű vízbázis olyan felszín alatti vízadó, amely közvetlen hidraulikus kapcsolatban áll egy nagyobb folyóval (például Duna vagy Tisza). A folyóvíz beszivárog a parti kavicsos-homokos rétegekbe, ahol találkozik egy ún. biofilm-réteggel, amin átszivárogva, természetes úton megtisztulva kerül a kutakba. Parti szűrésű vízbázison alapul például Budapest és Győr ivóvízellátása.
Előny: a parti szűrésű vízbázisok előnye, hogy megfelelő minőségű, viszonylag stabil, szinte kimeríthetetlen vízforrást jelentenek.
Kockázat: a felszíni víz minősége és mennyisége közvetlenül hatással lehet a csápos kutakból kinyerhető ivóvíz-alapanyag, a nyers víz minőségére. A folyó nagyobb ipari, mezőgazdasági vagy baleseti eredetű szennyezése károsíthatja a tisztítást biztosító biofilm-réteget. Az utóbbira fizikai veszélyt jelent a folyó kotrása az érintett szakaszon, amely megbolygathatja az ökoszisztémát. E téren tehát érdekellentét áll fenn a hajózás és árvízvédelem, illetve az ivóvízellátás szereplői között, ezért bárminemű beavatkozás a folyómederben hatósági hozzájáruláshoz kötött.
Mély rétegvíz bázisok (~45-50% az ivóvízellátásban)
A mélyebb pórusos rétegvizek két vízzáró réteg közé szorult vízkészletekből származnak, ahol a víz lassú utánpótlódással és magas geológiai védettséggel rendelkezik. Az ilyen vizek gyakorlatilag ásványvizek, melyek útja a felszínről több száz méteres mélységig akár évezredeket vett igénybe. Ilyen rétegvíz bázisokból látják el többek között Debrecen, Szeged Pécs és Tatabánya városát.
Előny: általában stabil, kevés mikrobiológiai szennyezést mutató víz, amely kevesebb kezelést igényel.
Kockázat: egyes mélyebben fekvő rétegekben természetes anyagok (pl. vas, mangán, arzén) megjelenhetnek, ami külön kezelést tehet szükségessé. További problémát okozhat a rétegvíz-bázis túlhasználata, amiről akkor beszélünk, ha a kitermelés hosszú távon meghaladja a természetes utánpótlódás mértékét ami hozamromláshoz, hosszú távon a vízbázis tönkremeneteléhez vezethet.
Karsztvízbázisok (~10% az ivóvízellátásban)
A karsztvíz a karbonátos kőzetekben (mészkő, dolomit) található repedéseken és üregeken áramló vizet jelenti. Magyarországon több jelentős karszt-vízbázis található például a Bükk, Aggtelek és a Dunántúli-középhegység területén. Rendkívül érzékeny vízbázis, ezért a védőzónák védelme kulcsfontosságú. Ilyen vízbázisból látják el például Miskolcot.
Előny: hideg, jó minőségű víz, gyakran magas ásványianyag-tartalommal.
Kockázat: nyílt karszt esetén a felszíni víz gyorsabban jut be a karszt rendszerbe, ezért esőzések után időszakos zavarosodás és mikrobás terhelés is előfordulhat. A felszíni szennyezőanyagok bemosódásának kockázata aránylag jelentős.
Talajvíz és sekély vízbázisok (~5% az ivóvízellátásban)
A felszínközeli rétegekben található talajvíz vagy sekély rétegvíz jellemzően közvetlenül kapcsolatban áll a felszíni környezettel. Ilyen vízbázisból csak akkor dolgoznak ivóvízszolgáltatók, ha földrajzi adottságokból következően jobb vízbázis nem áll rendelkezésre. Jellemzően csak lokális vízellátásban találkozhatunk vele. Felszíni vízkivétel történik időszakosan ivóvíz céljából Magyarországon a Vízgyűjtő-gazdálkodási terv szerint 17 víztestből, többek között a Balatonból, a Tisza-tóból és számos hegyvidéki víztározóból. Felszíni vízkivétel alapvetően ipari és mezőgazdasági igények kielégítését szolgáló gyakorlat. A legnagyobb magyar város, amelyet ilyen vízbázisból származó ivóvízzel látnak el: Szolnok.
Előny: kitermelése egyszerű és alkalmazása megold bizonyos kényszerhelyzeteket.
Kockázat: nagyobb a felszíni szennyezések (pl. nitrát, mikrobiológiai terhelés) hatása, ezért az általánosnál jóval intenzívebb vízkezelést és ivóvízbázis-védelmet igényel. A kitermelhető víz mennyisége összefügg a középtávon érkező csapadék mennyiségével.
Felszíni vízbázisok (~5–7 % az ivóvízellátásban)
Felszíni vizekből – például tavakból vagy közvetlen folyókivételből – történő vízhasználat a hazai ivóvízellátás kisebb részét adja. Ezt főként ott alkalmazzák, ahol nincs elegendő felszín alatti víz vagy speciális technológiák állnak rendelkezésre.
Előny: megoldja a másképpen nem kezelhető közüzemi vízellátás problémáját.
Kockázat: a felszíni víz minősége erősen ingadozhat évszaktól, csapadékviszonyoktól és szennyezésektől (pl. mezőgazdasági tápanyagok, ipari vegyületek) függően. A kinyert víz komplex vízkezelést (ülepítés, szűrés, fertőtlenítés) igényel, aminek jelentős költségvonzata van.